Ha feleségem lehetne

Ma reggel mikor felébredtem és körülnéztem kis belvárosi lakásunkban nagyot sóhajtottam: “Hej ha nekem feleségem lehetne!”
Akkor most ébredhetnék a friss reggeli illatára és rendben lévő takaros lakásra. Képzeletbeli – tökéletes – feleségem kivasalná az ingemet, elém tenné a kávémat és megkérdezné hogy aludtam. Aztán elmennék munkába.
Este vacsoraillatra érnék haza, a gyermekek megfürdetve és mosolygó felségem megkérdezné milyen volt a napom…

Ábrándozásomból az ébresztett, hogy majdnem elestem az egyik földrehajított pullóverben…
Idillinek hangzik ez a feleségesdi, de ha belegondoltok Ti hogyan nőttetek fel? Mert nálunk Édesanyám vasalta Édesapám ingjeit, főzött, mosott, takarított és nevelt minket. Apám rengeteget dolgozott és alig láttuk. Ilyen szempontból klasszikus család is lehettünk volna, ha Anyám mindemellett nem járt volna még második, meg harmadik egyetemre és nem dolgozott volna. Így ő már a 80-as években powerwoman volt, még mielőtt hozzánk megérkezett vona a fogalom.
Mindennek ára van és anyám folyton fáradt volt. (Apám is persze.) Kislányként láttam, hogy mennyit dolgoznak mindketten és hogy anyám egyszerre 4-5 nő munkáját végzi. Megfogadtam: én nem leszek házirabszolga.
Na igen… de akkor mit csináljak most? Mikor itt ülök a rendetlen, kissé poros lakásban, ruhahalmok és piszkos edények közepette és a férjem dolgozik?
Nos feleségről álmodozom… aki mindezt megoldja helyettem.
A jó hír, hogy ha feleségem nem is lesz (mivel házas és heteroszexuális vagyok), házvezetőnőm azért még lehet!

 A képért köszönet az Anna Kirschner Photostudio-nak.